Egy egyszerű pénteki napnak indúlt az egész. Csak a törit meg a fizikát kell túlélni, és akkor hawaii van. A teremtő viszont ezen a napon vicces kedvében volt...

Művészeti nevelés: Tanórának nevezett azonosítatlan emberi logikával fel nem fogható jelenség, amikor 45 percen keresztül fekete-fehér filmeket nézünk, és a legújjabb film is 1950-ből származik. Ez nem is akkora brutális túlélhetetlen 45 perc lenne akkor, ha normális filmeket néznénk, de ebbe most nem megyek bele, mert biztos én és még 35 osztálytársam akkora műveletlen bunkó, hogy nem tudjuk felfogni a művészet eme magaslatait...

Ezen az órán azonban csoda történt...Színes film, méghozzá 2004-ből. Először nemhittem a szememnek, és valami cselvetést selytettem, ami be is jött. Megjelent a 18-as karika:D Nem azért, megbirok nézni egy 18 éven felülieknek való filmet, szóval ez még nem volt akkora "te jó ég, mi lesz itt"

Elkezdődött a film, aminek címe: Playing God, és az egész egy emberről szólt, aki azt képzeli, el, hogy hogyan végezne a számára nem kívánatos személyekkel, akik valóan eléggé idegesítőek. Csak egy példát mondok, próbálok idézni a filmből:

"Aznap este két feltűnően hangos szőke cicabab ült a hátammögötti asztalnál. Mindenféle értelmetlen baromságokról beszéltek, többek között arról, hogy milyen kicsi a mobiljuk, hogy milyen pici a ruci, meg milyen jó az új körömlakk. Arra gondltak, hogy mit szólnának akkor, ha egy szegecses buzogánnyal odalépnék az asztalhoz, és szétloccsantanám az egyik fejét"

Ezután jött a rész mikor elképzelte:

"Odalépte az asztalhoz, és ... a másik nő arcát beborította a barátnője vére, és a sokkban csak ennyit tudott mondani: De akkor ez most hogy?

Kedves barátunk erre hasonlóképpen reagált, ismét lesúlytott.

Mondjuk eddig ez volt a legjobb film amit láttam ezeken az órákon...