Először is leszögezném, hogy a mi matek óráink sohasem átlagosak, éppen ezért teleírhatnám matek órákkal ezt a rovatot, de inkább csak a legkülönlegesebb eseteket említem meg.

Egy borús keddi napon az első óránk matematika volt. Épp elég az osztálynak az, hogy még csak kedd van, és a nap se süt, de még a matek óra is...érthető tehát, hogy kicsit "aktívabbak" voltunk. Ez annyit jelent, hogy néha-néha valaki halkan megbeszélte a matek feladatot a padtársával. Kedves matek tanárunk nem nézi jó szemmel ezeket az ártatlan eszmecseréket, s egy idő után már izzott az agya. Ki tudja, lehet, hogy az agyát elborító düh, vagy csak a Jóisten vicces kedve miatt, de S. tanár úr olyan matematikai példát írt fel a táblára, hogy olyat még életetekben nem láttatok. Képzeljétek el életetek legnehezebb matek feladatát, emeljétek négyzetre, vonjatok belőle kilencedik gyököt, majd szorozzátok meg gyök 3 osztva 2-vel.

Miután tanárunk, mentorunk, professzorunk, és páterünk felrittyentette ördögien agyafúrt és alattomos feladatát, kihívta a táblához osztályunk legjobb tanulóját. A jótanuló kicsit megszeppent de belevágott. Az osztály mint a merev kő, nézte ahogy szerencsétlen társunk olimposz döntögető erőket mozgósít agyában, s küzd az irdatlan hosszú feladattal. Eközben tanárunk, és praetorunk csak kedvesen mosolygott valahol hátul és biztosan jót mulatott ördögi terve nagyszerűségén, bár lehet, hogy még ő maga sem tudta volna megoldani, ezt a transzdimenzionális egyenletet. Az osztályból páran összeszedték maradék erejüket, és koncentráltak, hogy megértsék a megérthetetlent. Sorra hullottak ki az emberek lépésenként, és a jótanulón is látszott, hogy a következő törtes gyökvonásos összeszorzást már nem tudja elvégezni, mert kisül az agya. Ebben a végső pillanatban egy horgosi osztálytársam, aki amúgy nagyon rendes, és kissé töri a magyart, hangot adott elkeseredésének:

- Tanár úr, de ennek most mi értelme van?

A tanár mint a fürge sólyom csapott le a diákra. Annyira feszültek agyerei, hogy mit is találjon most ki, ami eléggé méltó büntetés ennek az engedetlen egyednek, hogy az agyi elektronjai összezavarodtak, kisült a biztosíték, és a lehető legabszúrdabb feleletet adta osztálytársam reakciójára, a párbeszéd röviden így nézett ki:

- Iván! Álljon föl!

- De tanár úr kérem...

- Definiálja az ismétléses permutációt!

- Kérem tanár úr én csak...

- Elégtelen ülljön le!

- Dehát mit csináltam?

- Hangulatot keltett!

Mondanom se kell, hogy mekkora röhej tört ki. Iván hangulatkeltése úgytűnik elérte a hatást. Voltak akik kiestek a padukból annyira röhögtek. A piarista diákot eléggé szűkös keretek közé szorítják, éshát azért hangulatot néha szeretne kelteni...dehát ha ezt sem szabad akkor zombik leszünk, és megsem szólalunk egész hátralévő életünkben, nehogy véletlenül hangulatot keltsünk. Ennyit a matek órákról.. Iván azóta csendesebb lett, de vannak akik azt beszélik, hogy azért néha még kelt hangulatot...:)